Eljött tehát a walipini építés ideje is…
Ez mind rendben van, gondolhatják, de mi az a walipini és miért is kellene egy ilyet építeni?
Íme, a válasz a kérdésekre: A walipini, ami nem más, mint egy speciális üvegház, dél-amerikai indiánoktól származik. Valóban jó dolog, és némi módosítással jól alkalmazható hazánkban is. A földbe süllyesztett üvegház lényege, hogy egyesíti a passzív napenergia felhasználását és a föld hőtartóképességét.
A kivitelezése sem túl bonyolult, ez sem akadályozhat bennünket. Azért vannak buktatók, amelyekre mindenki maga jön rá az építés során. Az interneten elérhetőek segédanyagok, de a helyi talaj, éghajlat adottságait is figyelembe kell venni. Nem beszélve arról, hogy nagy a felhasználható anyagok skálája, amelyek sajátossága, szerelése, rögzítése is más és más. Ami igen lényeges, mint minden hasonló építmény esetében, az a tájolás…
Mivel minden oldalfala a föld alatt van, az üvegház kihasználja, hogy a föld alatti egy-két méteren egyenletesen 5 és 10 °C környékén marad a hőmérséklet, akkor is, amikor kemény mínuszok vannak. Az üvegház teteje, mivel üvegből, polikarbonátból vagy egyszerűen fóliából áll, átereszti a fényt, ezáltal a legkisebb fényt is hasznosítani tudja a hidegebb időszakokban. Így ötvözi a pince vagy föld alatti tárolóhely hőmegtartó-képességét az üvegház fényt behívó és az alatta lévő területet felmelegítő képességével.
A walipinin belül emelt ágyások vannak, ahol februártól novemberig lehet aktívan termelni. Márciustól szedhető a saláta, retek, újhagyma. Jól megteremnek az olyan hosszú tenyészidejű zöldségek, mint például a chili. A walipiniben termesztett paradicsomuk eddig nem kapta el a fitoftórát, ami a szabadföldi termesztésben gyakran elviszi az egész termést. Jól átteleltethetők benne az olyan fűszernövények, mint a petrezselyem, zeller, bazsalikom, koriander, rozmaring stb. A walipini belső falán elhelyezett polcokon palánták nevelhetők, nyáron a nagy melegben gyógynövények, gomba szárítására is alkalmas a földbe süllyesztett üvegház.
Grétával egyre inkább belemelegedünk a beszélgetésbe, teológiai tanulmányairól mesél, rendkívül izgalmas, örömmel hallgatom. Ülhetnénk mi most bármelyik olyan helyen, ami alkalmas egy interjú elkészítésére, mi azonban itt vagyunk a BTESZ Fogyatékossággal élők nappali ellátását biztosító intézményében, a Csupaszív Közösségben. Gréta ugyanis ellátott.
A velem szemben ülő, rendkívül értelmes fiatal nő ugyanis mindössze két hete volt a világon, mikor agyvérzést kapott. Ennek következményeit a mai napig hordozza, ennek ellenére tavaly óta a Pünkösdi Teológiai Főiskola hallgatója.
Ezt az egyszerű tényt számunkra, egészségesek számára, elképzelhetetlen mennyiségű küzdés, akarás előzte meg mind Gréti, mind a családja részéről. „Édesapám lelkipásztor, édesanyám pedig egy önkormányzatnál mint szociális ügyintéző dolgozott, mielőtt nyugdíjas lett. Középső gyermekként érkeztem a családba, kéthetes koromban agyvérzést kaptam. Ennek következményeit, mint például a tanulási figyelem-összpontosítási nehézségeimet, az epilepsziát, a mozgáskoordinációs problémáimat vagy azt, hogy kísérő nélkül nem tudok biztonságosan közlekedni, a mai napig hordozom.
A szüleim kisgyermek koromban minden fejlesztést megadtak nekem, ezt követően pedig beírattak a ’Bárcziba’(Debreceni Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény), ahová azonban csak egy évet jártam.” Gréti felidézi, hogy kisgyermekként elveszettnek érezte magát a hatalmas intézmény falai között. Ennek az oka az volt, hogy a térbeli tájékozódás most is nehezére esik, akkoriban pedig szinte lehetetlen volt számára. Érthető, hogy a család, amely érzékelte a lányuk nehézségeit, igyekezett egy kisebb, családiasabb helyet keresni számára. Ez lett aztán az Immánuel (Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona, Általános Iskolája), ahol a második családjára talált, illetve kezdetét vette az újabb komoly munka, az írás és olvasás elsajátítása.
„Mai napig emlékszem, hogy két betű volt, amit hónapokig tanultam. Hosszú évekbe telt, amire megtanultam írni, olvasni.”
Gréti memóriája viszont tökéletesen, sőt tökéletesebben működik, mint egy átlagos emberé, túlszárnyalja, tapasztalom meg, az enyémet is. Régvolt történeteket játszva idéz fel, közös ismerőseink neve után keresgélek, ő azonnal tudja, kire gondolok. Dátumokat napi pontossággal idéz fel. Egyik ámulatból a másikba esem. Látja rajtam, szerényen azt mondja, hogy elég hallania valamit, vagy kétszer elolvasnia, az rögzül is az agyában azonnal. Legyenek azok akár évszámok vagy események, nevek, a Szentírás szövegei.
Aranymondások maciknak
Igen, mint azt meséli, már kisgyermekként a plüssmaciknak tanította az „aranymondásokat”, ismételte el azt, amit a gyülekezetben, édesapjától megtanult. Már akkor biztos volt abban, hogy gyülekezetben szeretne szolgálni, ez az ő hivatása. „Számomra, családtagjaink számára alapvető az, hogy embertársainkra odafigyeljünk. Érthető hát, hogy a szívem vágya volt mindig is az, hogy lehetőségeimhez mérten szolgáljak, ha nem is olyan formában, mint édesapám, aki gyülekezetet vezet.”
Azt, hogy akkoriban rajta és családján kívül ki hitt abban, hogy az a kislány, aki közlekedni egyedül gyakorlatilag nem tud, akinek a problémáira a hagyományos iskolarendszer nem tud választ adni, valóban beteljesíti hivatását, azt én nem tudom.
De Gréti, bár még talán ő sem tudta, kitartóan haladt a célja felé. Elvégezte az Immánuelben az általános iskolát, majd miután 18 éves lett, maradt az intézmény védőszárnyai alatt, innen kezdett a külvilággal, a munka világával ismerkedni. A tapasztalatok vegyesek voltak, ami nem meglepő. Mi is ebben a világban élünk, látjuk, érzékeljük a türelmetlenséget, az ingerültséget, ami az emberek egymás közti viszonyát igen gyakran jellemzi. Egy fogyatékos ember még inkább megtapasztalja ezt.
Gréti nem szívesen beszél ezekről a megtapasztalásokról, csupán a közlekedés kapcsán meséli el, milyen lehetetlen helyzeteket tudunk teremteni mi, akik a többséget alkotjuk. „Villamoson, buszon nem tudok állni, mert könnyen elesem, ha fékez a vezető, vagy ha az utasok meglöknek. Tériszonyom van, gyakran szédülök, így a villamos megállójának a peronján állni, amely magasított, nagyon nehéz számomra. Amikor a siető emberek félretaszítanak, akkor attól tartok, hogy a kocsik közé esem. Ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt nem közlekedem egyedül.”
A teológiai hallgató
A nehézségek ellenére azonban közlekedik, hiszen barátai, programjai vannak, gyülekezetbe jár. És milyen jó is, hogy ezt teszi! Ugyanis egy „bibliai olimpia” elnevezésű versenyen értesült arról, hogy a Pünkösdi Teológiai Főiskola képzést indít fogyatékkal élők számára. „Azt beláttam, hogy az a hivatás, amit édesapám végez, túl nehéz számomra, egy gyülekezet minden gondját, baját nem tudnám elhordozni. Mégis vannak ezen kívül is egyéb területek, ahol azt gondolom, segíteni tudok másoknak.”
Így történt tehát, hogy Gréti felvételizett és felvételt is nyert a Pünkösdi Teológiai Főiskolára, ahol a tananyagot leginkább online csatornán keresztül hallgatja, de személyesen is számot ad tudásáról, részt vesz a teológia életében. Az első évet már a háta mögött tudhatja, sikerrel teljesítette a vizsgakövetelményeket. A tudás mellett újabb barátokkal is gazdagodott, ebben nincs semmi meglepő, hiszen Gréti közelében lenni egy csodálatos élmény, az ember észre sem veszi, és saját gondjai apróvá zsugorodnak. A belőle áradó derű, harmónia átjárja a társaságában lévő embert.
Amikor Gréti a BTESZ Csupaszív Közösségének tagja lett, ismét csak barátokkal, élményekkel gyarapodott, ez jól érzékelhető azon, ahogy beszámol a legutóbbi és a küszöbön álló programokról.
Egy teljes ember beszélget egy másikkal, aki a mindennapok fáradtságát, nehézségeit lassan lerakja. Jól látja Gréti, számos terület van, ahol szükség van rá..
Szöőr Bea
