Pusztából a mennyországba! – Megtérésünk története

Elolvasási idő: 8 perc
Elolvasási idő: 8 perc
Kedves olvasók, szeretném, ha bepillantást nyernétek az életembe! Egy kis részletét mutatnám meg nektek, kicsi, de jelentőségteljes.

Nem hívő családban nőttem fel. 18 évesen megismerkedtem a párommal, és 20 évesen már édesanya voltam. Boldog voltam, mert mindig anyukának készültem. A párom, Gábor is fiatal volt, egy évvel volt idősebb nálam. Néhány év szépen szeretetben telt, de aztán Gábort elvitte az élet, a haverok. Mellette voltam, de sokszor csak néztem, ahogy pusztítja magát!

Ilyenkor betértem egy templomba, és imádkoztam érte. Még nem voltam hívő, de az Úr már nagyon hívott. Éreztem, hogy több van ebben a világban, mint amit látunk, de amit a vallásról és Istenről tanultam, az nem tetszett és nem győzött meg! Ehhez kellett a személyes megtapasztalás!

Olyan voltam, mint egy durcás gyerek, akinek ha elengedik a kezét, csak azért is más irányba megy!

Eltelt tíz év, egy 19. hétben elveszített magzat után megszületett a fiunk. Gábor még mindig görbe utakon járt… Teltek az évek, és én magamban kerestem azt a többet, ami körbevett minket mindennap. Napi csodáink voltak, amelyek, ma már tudom, Isten nélkül nem lettek volna. Sokszor csak ő tartotta meg Gábort és engem is Gábor mellett!

A barátaim sokszor nem értették, hogy miért vagyok még egy függő ember mellett, hogy van erőm elviselni ennyi mindent? Én sem tudtam! Mert emberi ésszel nem is lehet megérteni, de Isten felül tud írni minden gondolatot és érzést bennünk!

Mint egy fájdalomcsillapító, úgy munkálkodott Isten az életemben, pedig még mindig őelőle futottam, és nem őhozzá!

A fiunknak iskolát kerestünk, és mivel kis létszámút szerettünk volna, megnéztünk egy régi ismerős tanárnő ajánlására egy református iskolát. Ahogy beléptem, azt éreztem, hogy hazaértem. Ma már tudom, hogy itt kezdődött az, hogy tényleg Hazaértünk!

Fiam tanítónője, Brigi néni sokat beszélt nekem Istenről. Olyan melegséggel és szeretettel mutatta be nekem őt, ahogy még soha nem beszéltek nekem róla! Akartam megismerni, akartam közelebb kerülni hozzá, és akartam megtapasztalni őt!

Elmentünk Brigivel egy női alkalomra az Agapé gyülekezetbe. Ott Henderson Katalin tartott előadást, és megint azt éreztem, hogy még többet szeretnék kapni ebből az érzésből. Az alkalom végén imapárok voltak, oda lehetett menni imát kérni. Kicsit kellemetlenül éreztem magam először, hiszen eddig soha nem volt részem ilyenben. De odamentem! Megkérdezték tőlem, hogy hiszem-e az Urat, befogadtam-e a szívembe már?!

Én azt tudtam mondani erre csak, hogy azt hiszem, igen! Elmondom-e a befogadó imát? Igen!

És akkor volt az első és olyan megtapasztalásom, ami sokáig elevenem élt bennem. Amint elmondtam a megtérők imáját, mintha levegőhöz jutottam volna. Nem tudom máshoz hasonlítani, csak ahhoz, mintha egy hatalmas lélegzetet vesz az ember, és ezzel megújul a belsője. Zokogásban törtem ki, és olyan boldogság lett úrrá rajtam, amit azóta is sokszor keresek! Azt mondták, ez az első tűz! És valóban csodás időszak kezdődött.

Gábornak meséltem róla, hogy mit éltem át, és szeretném, ha lejönne a gyülekezetbe, és ő is megtapasztalná ezt a csodát! Ő még nem tartott ott lelkileg, mint én, de mivel féltékeny típus volt, lejött, hogy megnézze, kik járnak oda. Nem mondta azt sem, hogy jó, de azt sem, hogy nem tetszik neki. Elkezdtünk gyülekezetbe járni! Sokszor érthetetlen módon az autóban hatalmas vitáink voltak a gyülekezetbe menet!

Most már tudom, hogy a sátán nem akarta elengedni Gábort! Igazi imaharc kezdődött Gábor lelkéért.

Most már visszatekintve tudom, hogy miért volt ez olyan nagy harc, sok-sok ember rengeteg szívbéli könyörgésével. Teltek a vasárnapok, és Gábornak is egyre fontosabb lett ott lenni és tanulni Istenről! Megérintette az Úr! Kerestük a különböző alkalmakat, dicsőítő esteket, külföldi szolgálók előadásait. Intenzív időszak volt.

Mi ilyenkor még nem voltunk összeházasodva! Mert soha nem akartunk csak a papír miatt összeházasodni! DE ISTEN MIATT FONTOSSÁ VÁLT! 20 éve együtt éltünk, de nem voltunk házasok. És akkor fontos lett. Mert az Atya áldását szerettük volna a kapcsolatunkra. És összeházasodtunk. Nem a papír miatt, nem az elvárások miatt, csak egyvalakinek szerettünk volna megfelelni, NEKI!

Az esküvő után bemerítkeztünk! És megéltük a mi gondoskodó Apukánk szeretetét! Átéltük a házasságon lévő áldásait! Sok mindent elvett, ami mérgezte a házasságunkat. Ilyen volt a féltékenység, helyette teljes bizalmat adott. Elfedte a régmúlt sebeit, helyette megbocsátást adott. Új szerelemmel töltötte meg a szívünket egymás iránt! És Isten szemén keresztül láttuk egymást. Csodálatos hármas fonat volt, csodálatos….

Aztán négy igazán szép év után jött a betegség! Gábornál rákot diagnosztizáltak. Nem fogadtuk el a betegséget! Sem testben, sem lélekben! Jártunk orvostól orvosig, minden kezelést, gyógymódot végigjártunk! Imádkoztunk gyógyulásért, szabadulásért, helyreállásért! Igazi, ökumenikus imatéma lett Gábor gyógyulása.

Mindig hálás leszek azért a sok imáért és törődésért, amit felekezetektől függetlenül kaptunk!

Ez is bemutatta számomra az Atya szívét! Nem az számít, hogy református, katolikus, baptista, pünkösdi, szabadkeresztény…. csak a szív és a szeretet számít! Mert Jézus maga a szeretet! És ezt megtapasztaltuk a betegség alatt! Az ápolók, orvosok, betegszállítók mind szeretettel fordultak felénk! Mintha az Úr ilyen utat készített volna nekünk a szenvedések idején. Így valamivel könnyebb volt megélni a sok szörnyűséget.

Énbennem annyira élt a hitem, hogy az Úr nem a halált szánta a férjemnek, hogy mindenhol ezt hangoztattam! Szerintem egy idő után bolondnak néztek, így visszagondolva, mert fennhangon hirdettem, hogy az Úr gyógyulást fog adni, hiszen már annyi mindenből kimentette a férjemet! Megszabadította a függőségeitől, helyreállította a kapcsolatunkat, sőt egy csodálatos házassággal kárpótolt engem!

Ma már tudom, hogy azért mentette ki olyan sok veszélyből, hogy a lelkét meg tudja menteni, és meg tudja szabadítani a sátán rabságából!

Nekem azért adott annyi kitartást, hogy végig tudjam kísérni a megtérés útján, hogy most a mennyországból nézhessen le ránk!

A betegséget nem sikerült legyőznünk, de rengeteg apró csodával találkoztunk, ami azt bizonyítja nekem, hogy Isten akkor is ott volt velünk, mikor azt éreztük, elhagyott! Ingyen kaptunk egyszemélyes szobát, ott lehettem vele éjjel-nappal, az imákra csökkent a fájdalma, és csak a végén volt szükség erősebb fájdalomcsillapításra! Segítő emberek sokasága állt mellettünk, akiket tudom, hogy Isten és a bennük élő szeretet (Jézus) indított a segítségnyújtásra!

Nem volt könnyű elengednem a férjemet! Ne gondoljátok, hogy nem veszekedtem az Úrral! Ne gondoljátok, hogy olyan könnyen mondtam azt, hogy ez az Úr akarata, meghajlok előtte!

A hitem viszont nem veszítettem el! Tudom, hogy Apuci szeret minket! Fáj, hogy nem mindig kapok válaszokat a miértekre, de ha visszatekintek az életünkre, a kis puzzle-darabok a helyükre kerülnek. Kaphattunk volna még egy szép öregkort együtt, ha már az első 20 év akadályokkal teli volt… de volt olyan négy évünk, amelyet mindenkinek csak kívánni lehet! Azt mondják, az Úr mindig jobbat készít nekünk a vártnál, így tekintek én is a jövő felé!

A férjemtől nem elbúcsúztam, csak elköszöntem, mert egy sokkal jobb világban találkozunk még!

Karácsony közeledtével azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg a szívében a szeretetet, mert csak az tud átsegíteni az élet nehézségein! Ti is tapasztaljátok meg, hogy soha nem vagyunk egyedül, és soha nem vagyunk magunkra hagyva, hisz Jézus bennünk él!

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp