Karácsony a periférián

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
Karácsonyi emlékeim között kutatva eszembe jutnak gyermekkorom ünnepei, amikor hetekkel szenteste előtt már türelmetlenül vártuk testvéreimmel az ajándékokat.

Bennem élnek azok az éjféli misék is, amikor késő este indultunk a havas úton a templomba. Ott aztán megannyi titok és csoda: karácsonyfa és gyertyaillat, betlehemes játék, kis jászol a Szent Családdal. De nem erről szeretnék most írni, még csak nem is a megtérésem utáni karácsonyokról, amikor már értelmemmel és szívemmel is felfogtam, hogy mi történt kétezer éve Júdeában.

Számomra az ünnep nélkülözhetetlen része a szegényekről való gondoskodás. Hajlamosak vagyunk arra, hogy karácsonykor is csak magunkkal foglalkozzunk. Körbeüljük a gazdagon megterített asztalt, rajta finomabbnál finomabb ételekkel. Gyermekeinknek drága ajándékokat adunk, otthonainkban jó meleg van.

Fényekkel, mindenféle giccses csecsebecsékkel díszítjük fel lakásunkat. A hifiberendezésünkből meghitten szólnak az alkalomhoz illő zenék. Mindezért hálásak lehetünk, de közben jusson eszünkbe, hogy nem mindenki olyan “szerencsés”, mint mi.

Sokan magányosak, mások szegények, betegek, otthon nélküliek. Karácsonykor még nehezebb elhordoznia az embernek a saját nyomorúságát.

Ha lehetőségem van rá, az ünnepek előtt felkeresek egy hajléktalanszállót, hogy beszélgessek az ott lakókkal.

Mikor Budapesten éltünk, rendszeresen jártunk egy szállóra. Már barátként vártak és fogadtak bennünket. Hálásan gondolok vissza arra a kis szolgálócsoportra is, akik kitartóan elkísértek ezekre a missziós utakra.

Minden karácsonykor készítettünk az otthon lakói számára egy ünnepi vacsorát. Igyekeztünk szépen megteríteni az asztalokat, és valami tényleg jó ételt felszolgálni számukra. Ezeken az estéken valóban szolgáltunk feléjük. Ők embernek, talán még értékesnek is érezhették magukat, ha csak egy rövid időre is. Előkerültek a klasszikus karácsonyi énekek: „Dicsőség mennyben az Istennek”, „Ó, jöjjetek, hívek”, na és a „Csendes éj”. Majd felolvastuk az evangéliumi történetet Jézus születéséről, és elmondtuk, mit jelent az számunkra.

Belém égtek azok a tekintetek, amelyek szembenéztek velünk, minden az arcukra volt írva. Voltak, akik elérzékenyülve sírtak, mások rezzenéstelen, szinte kiégett érzelmekkel hallgatták az elmondottakat, még olyan is volt, aki gúnyos megjegyzéseket tett beszédünkre. Tudtuk, mi van az ilyen reakciók mögött.

Hány elrontott élet, rosszul meghozott döntés, hány emberi tragédia.

Volt, aki meg is osztotta velünk történetét, nehéz volt hallgatni őket anélkül, hogy mi is el ne érzékenyüljünk közben.

Ők sem úgy tervezték felnőtt- vagy időskorukat, hogy egy szállón fognak élni, több tucat vagy száz ismeretlennel összezárva. Valaha céljaik voltak, vágyaik, ambícióik, de önmaguk hibái, gyengeségei és bűnei, vagy mások gonoszsága miatt ezek az álmok szertefoszlottak. Feleslegessé váltak, akiket még meg is vetnek a „sikeresek”, vesztesnek, lúzernek tartják őket. A szívük mélyén tudják, hogy innen szinte képtelenség felállni. Talán százból egynek sikerül.

Köztük értettem meg igazán, hogy miért is jött el Jézus a világba.

Ő elsősorban nem a jól öltözött, középosztálybeli, rendezett életűek közé jött, hanem a lecsúszott, beteg, bűnös, megkötözött, szenvedő, remény nélküli emberekhez. A Megváltó is átélte, már születésekor, hogy nem volt számára hely. Egy istállóban jött a világra. Aztán menekültként Egyiptomban nevelkedett, felnőttként az országot járta követőivel együtt, ahol az emberek minden nyomorúságával találkozott. Végül bűnözők módjára kivégezték. Egyedül Jézus Krisztus adhat reményt ezeknek a perifériára szorult lelkeknek, de mindannyiunknak, akik látszólag „normális” életet élünk.

Mi hazamentünk ezeken az estéken. Vissza a kényelmes, meleg otthonainkba, ahol szerető család várt ránk, de mégis valamit hazavittünk magunkkal, a karácsony lényegét.

Ne feledkezzünk meg ezen az ünnepen sem a remény nélküliekről, a betegekről, a gyengékről, az árvákról, a gyászolókról, a szegényekről, a megkötözöttekről, a börtönben raboskodókról! Ha lehetőségünk van rá, lepjük meg őket egy kis ajándékkal, odafigyeléssel, mondjunk el értük egy imát!

Végül egy kis videót ajánlok egy csodálatos karácsonyi dallal, amelyet a Gentri nevű amerikai férfizenekar dolgozott fel. A klipben azok a gondolatok fogalmazódnak meg, amiket én is szeretettem volna átadni a testvéreknek. A dal ezen a helyen található:

 

Áldott, békés ünnepeket kívánok!

 

Merényi Zoltán

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp