Isten embere, a Nemzet Sportolója

Elolvasási idő: 7 perc
Elolvasási idő: 7 perc
A világ valaha volt egyik legjobb, legsikeresebb öttusázója Balczó András. Sportágában mindent elért, amit lehetett, az igazi boldogságot azonban mégsem a győzelmek hozták meg számára.

Egész életében hűséges tudott maradni hitvallásához, s még most, 80 éves kora fölött is aktív bizonyságtevő. Balczó Andrással folytatjuk keresztény sportolókat bemutató sorozatunkat.

2004-ben hozta létre az országgyűlés a „Nemzet Sportolója” állami elismerést. Ez jelenleg a legmagasabb rangú elismerés, amelyet magyar sportoló kaphat. Balczó András a díj alapítása óta a Nemzet Sportolója. De hogy hogyan is jutott el idáig, és milyen szerepet játszott életében a hit, azt 12 tőle származó idézet segítségével mutatjuk be.

Balczó András 1938-ban született. Keresztény családban nevelkedett: édesapja Nyíregyházán volt evangélikus lelkész. Testvéreivel vallásos nevelést kaptak, de gyermekkorában nem igazán érintette meg Isten igéje. Diszlexiája miatt hamar eldőlt, hogy értelmiségi pályán kisebb esélye van boldogulni, így kapóra jött, hogy bár viszonylag későn, 16 évesen kezdett öttusázni, hamar kiderült, hogy van tehetsége a sporthoz.

„Az én küldetésem soha nem volt olyan, mint a drámai hősöké. Inkább hasonlítanám ezt a küldetésérzést a pulikutyának vagy a postagalambnak a küldetéséhez. Ahogy a pulikutya tereli a nyájat, vagy a postagalamb repül arra, amerre kell repülnie, úgy voltam én az öttusával. Átengedtem magam egy megnevezhetetlen erőnek, ami taszított, lökött az öttusa felé.”

Amikor az érettségit követően 1956-ban Budapestre került, a Csepel SC színeiben folytatta pályafutását. Ekkor távolodott el attól az értékrendtől, amelyet családjából hozott.

„A csapattársaim mind, kivétel nélkül ateisták voltak. Egy olyan közegbe kerültem, ahol fel se vetődött, hogy Isten lenne. És úgy hat-hét hónappal később már én is egészen biztos voltam benne, hogy Isten nincsen.”

Tehetségének és hihetetlen akaraterejének köszönhetően nagyon hamar sikeressé vált. 1959-ben, mindössze 21 évesen, alig öt év versenyszerű öttusázás után világbajnoki ezüstérmes lett. 1960-ban a római olimpián negyedikként végzett, de csapatban megszerezte az aranyérmet.

„Azt hittem akkortájt, hogy ha nyerek egy világbajnokságot öttusában, életem végéig olyan boldog leszek, hogy azt tőlem senki soha el nem tudja venni.”

 

Első egyéni világbajnoki aranyérmét 1963-ban nyerte, s a sportágban páratlan módon sorozatban még négyszer akasztották nyakába a legfényesebb medáliát. A pályán elért sikerek azonban nem elégítették meg.

„Én, aki azt gondoltam, hogy a boldogság birtokosa leszek egy nyerés után, az ötödik után sem voltam abban az állapotban, hogy igen, ez az, boldog vagyok.”

Az 1964-es olimpiára esélyesként utazhatott volna, de néhány hónappal a tokiói játékok előtt csempészés vádjával eltiltották. Négy évvel később, pályafutása csúcsán, a legjobb korban járt, amikor Mexikóvárosban egészen minimális különbséggel kapott ki a svéd Björn Fermtől. Egy évvel később megnyerte utolsó világbajnoki aranyérmét. A budapesti vb-n Balczó jelentős hátrányból kezdte meg az utolsó versenyszámot, a futást, de a hajrában a hazai közönség a pálya szélén vele, mellette rohant a cél felé, hatalmas sprintjével pedig legyőzte riválisait, ami igazolta ars poeticáját, a sporthoz való viszonyulását.

„Nem magamért futok, nem a magam jussáért. Saját szememmel láttam, hogy mennyi embernek okozok örömet azzal, hogy nyerek, és feszültséget, ha veszítek.”

Az 1972-es müncheni olimpián már 34 éves volt. Bár jól kezdett, a harmadik szám a vívás volt, ahol hullámvölgybe került. Saját bevallása szerint akkor, ott döbbent rá, hogy nem képes megszerezni az egyéni olimpiai bajnoki címet, és nem képes elérni a boldogságot sem saját erejéből. Amikor ezt belátta, teljesítménye rohamosan javulni kezdett.

„Vívásomat befejeztem, vív helyettem, bennem a Krisztus. Ez volt a felismerésem, és attól kezdve minden egyszerű volt, mintha nem én vívtam volna.”

Végül rendkívüli izgalmak közepette megnyerte az olimpiát, immár teljesen más hozzáállással megélve a sikert. Győzelme után úgy döntött: ahelyett, hogy megvárja teljesítménye romlását, a csúcson abbahagyja, visszavonul.

„A saját hanyatlásomat magamban kell elintéznem, nem a nyilvánosság előtt. Röstelltem volna egy törött agyarú, vén elefánt lenni a csordában.”

A visszavonulása után nem szeretett volna elszakadni a sportágtól, ám a szövetség akkori vezetése nem szívesen dolgozott együtt az őszinte, szókimondó Balczóval. Emellett politikai okokból sem lehetett jövője sportvezetőként.

„Azt hittem, hogy a sportban kell nekem elhelyezkedni, az összegyűlt tapasztalatot átadni, de nem úgy alakult. Nem voltam se párttag, se ügynök, tehát szó sem lehetett arról, hogy oda kerüljek, naivitás volt részemről. De nagyon örülök annak, hogy nem úgy alakult a sorsom, ahogy én szerettem volna. Máshogy alakult: sokkal jobban alakult.”

Így hát egészen különleges módon, olimpiai és világbajnokként kisebb versenyeken egészen profán módon segédkezett. Az 1976-os Duna-kanyar kupán például a lovaglás során leesett akadályokat tette vissza a pályán. Úgy fogalmazott: ezzel alázatot is szeretne mutatni a fiatal öttusázók számára.

„De az alázat nem keverendő össze a megalázkodással, mert azt nem vállalom. Azok, akik nekem sunyin keresztbe tesznek, mindig nagyon vigyázok, hogy nehogy megalázkodásnak nézzék az én alázatomat.”

Rendkívüli pályafutását követően tehát váratlan elutasítást kapott saját közegétől. Ezzel megtapasztalta a népszerűség két végletét is, amelyről szintén megvan a véleménye.

„Két dolgot nem tudok elviselni: ha lenéznek engem, vagy ha felnéznek rám.”

Mivel egészen sokáig az öttusa töltötte ki idejének nagyon jelentős részét, így viszonylag későn alapított családot. 38 évesen, nem sokkal apává válása előtt fogalmazta meg a következő gondolatokat:

„Az az érzésem, hogy az életemnek a végső értelmét a gyerek nem fogja tudni megadni. Nagyon sok embert látok, akinek gyereke van, gyerekei vannak, és nem találja az élet értelmét. Úgyhogy ettől nem remélem a végső megoldást.”

Felesége, az olimpiai bronzérmes Császár Mónika végül 12 gyermeküket hozta világra. Balczó András az 1972-es müncheni olimpia óta rendszeresen bizonyságot tesz hitéről. Interjúkban, előadásokban és személyes beszélgetések során is hangsúlyozza, mit adott neki a sport, és mit adott neki a hit.

„Isten elrendezi úgy az életemet, hogy értelmét lássam az egésznek. Erőtlennek érzem magam ahhoz, hogy én magam elrendezzem.”

 

Fotók: Képes Sport archív; MOB

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp