Ők ilyenek
Vannak köztünk olyan testvérek, akik valamilyen területen láthatóan nem életképesek. Hűségesek, járnak a közösségbe, de valahogy, nehezen megfogalmazhatóan hiányzik náluk valami, ami a legtöbb embernél megvan. Van, aki sokszor nevet – túl sokszor. Másvalaki állandóan egy téma körül forog, mindig arról beszél.
Lassabb, körülményesebb, hamar felidegesedik, máshogy érzékeli a valóságot, vagy sokat beszél. Valahol deformálódott a személyiségük, kimaradt vagy sérült egy fontos alkotórész.
Tudnak dolgozni, van, akinek lesz családja is (a többségnek nem), megbízhatóak, lehet rájuk számítani. Ám egy bizonyos szint felett nem értik az életet, valahogy elmaradnak attól. Imádkoznak velük és értük, vannak átéléseik, jönnek velünk, csak korlátozottabb képességekkel. Szeretnénk segíteni rajtuk, de kevés az időnk, meg azt sem nagyon tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá, mi okozza ezt az egészet. Ők pedig elvannak, s csak időnként, nagyobb bajok esetén jajdulnak fel, hogy miért pont velük történnek ezek.
Mi, emilyenek
Azonban nekünk, akik „normálisak” vagyunk, vigyáznunk kell. Azzal, hogy teljesebb rálátást kaptunk az életre, nagyobbak a lehetőségeink, megnőtt a felelősségünk, és sebezhetőbbek is vagyunk. Aki többféle képességet kapott, az átélheti a kiteljesedést, s azt a semmi mással össze nem hasonlítható gyönyörűséget, hogy sokoldalúan segíthet a környezetének. Hasznos éveket élhet meg, tudja, mikor és hogyan kell gyűjteni és abból okosan adni.
Erre kell vigyáznunk
Ám egy dologgal a legáldottabbnak, legtehetségesebbnek is tisztában kell lennie:
mindenkinek van vakfoltja.
Az a terület, szokás, gyengeség, kísértésnek kitettség, amit nem vesz észre. Van, akiből a hatalom, a pozíció hozza ki, de többségünknek alkatából fakadóan van holttere, ahol nem látja a forgalom egy részét. Az első, hogy ezt tudatosítsuk: biztosan van nekem is. Munkám során találkozhattam a kereszténység kimagasló személyiségeivel, akiknek írói, tanítói, lelkészi, dicsőítő szolgálata milliókra volt és van hatással. Mindenkinek volt vakfoltja. Kivétel nélkül.
Ahol eldől életünk iránya
A nagy vízválasztó mindig az, amikor ezt megfogalmazza valaki. Ilyenkor két eset van: elfogadjuk, vagy elutasítjuk az észrevételt. Több, nagy formátumú vezetőnél láttam, hogy amikor nemet mondott erre, akkor onnantól lejtmenetben folytatódott a szolgálata, tragédiával, elmagányosodással. Alázat kell ahhoz (főleg, ha vezető vagy), hogy elfogadd, ha valahol nem, illetve rosszul, hiányosan vagy akár bántón működsz.
A felismerés, annak elfogadása viszont lehetővé teszi a változást, ami személyiségünk kiteljesedése.
A legjobb, ha mindnyájunknak van legalább egy barátja, akivel meg tudjuk beszélni a dolgainkat, tud imádkozni, és jelezhet nekünk, ha nem stimmel valami, vagy előjön egy gyengeség, hiányosság.
Tanulságok
Salamon jobbnak tartotta azt, aki hamar meghal, mert nem találkozik a hiábavalósággal. Ám a megváltás óta nem így van.
Mi, akik Jézushoz tartozunk, lehetőséget kaptunk arra, hogy jobbá, szebbé tegyük a környezetünket. Az imádsággal pedig bárhol a világon hatással lehetünk.
Vigyáznunk kell magunkra, és törődnünk egymással, hogy végigfuthassuk a pályát. Ha pedig látunk olyat, aki lassabban, kínlódóbban fut, álljunk meg és segítsük őt! Egyszerűbben látja az életet, de ne vessük meg, inkább értékeljük a kitartását, a hűségét!
Két példa
Ám lehet, hogy egyszer arra kér Isten, hogy tegyél félre mindent, és állj oda egy alacsonyabban jegyzett testvéred mellé. Ismerd meg, vállald fel, imádkozz, segítsd, küzdj érte! Hetekig, hónapokig – ha kell, évekig. Amíg rendbe nem jön, de legalábbis feljebb lép annál a szintnél. Így tett kétszáz évvel ezelőtt Blumhardt lelkész Mottlingento városában. Két évig küzdött többekkel együtt egy Gottliebin nevű lánykáért. Miután ő megszabadult, az egész hely bemozdult Isten felé. Vagy az a misszionárius lány, aki eljött hozzánk Közép-Európába. Egy szegény faluban meglátott egy halmozottan, testileg és lelkileg is hátrányos helyzetű kislányt. Magához fogadta, etette, itatta, speciális kezelésekre, rehabilitációs tornákra vitte – csak erről szólt az élete. Semmi férjkeresés, karrierépítés. Az elején találkoztam vele, és egy halkan nyüszögő, torz végtagú, magatehetetlen lányka ült az ölében. 7-8 év személyes törődés és rengeteg ima után a kislány áll, segítséggel jár, szépen beszél, sőt iskolába jár. Ha így megy tovább, önálló életre is alkalmas lehet. Mert valaki csak vele foglalkozott. Ez is egy elhívás. A misszionárius lány pedig egy szomszédos országban terápiás központot is vezet, ahol olyan piciken segítenek, akiket magukra hagytak.
Epilógus
Ne nézzük le kevésbé életrevaló testvéreinket! Ha kell, és úgy vezet Isten, kiemelten foglalkozzunk a rászorulókkal! Ők szegények ugyan, de Istennel gazdagok.
Igaza van annak, aki valahogy így fogalmazott: A világon a legjobb és legszebb dolog Jézust szolgálni. Nincs ennél tartalmasabb, felemelőbb és izgalmasabb élet.
