Somszedő túra a Budai-hegyekben

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
Biztosan sokan ismerik az őszi erdők C-vitaminban rendkívül gazdag gyümölcsét, a sombokor hosszúkás, piros bogyóit. Főleg száraz tölgyesekben, tisztásokon találkozhatunk vele, ahova besüt a nap, mivel erősen fény- és melegkedvelő.

De előszeretettel ültetik díszfaként is kertekbe, parkokba, igénytelensége miatt jól megél mindenféle talajban. Ám csak a gyümölcse miatt kevesen ültetik kertjükbe, pedig megérdemelné ez a kis cserje a nagyobb figyelmet.

Sombokrok az út két oldalán:

Ha  pedig csak gyom- vagy díszfaként nő a kertekben, sokan veszni hagyják a pirosló bogyókat, túl aprónak találják, és az ízük is csak akkor édes, ha jól megérett, ráadásul még egy hatalmas mag is uralja a közepét. Ennyi hátrány ellenére is érdemes foglalkozni vele, hiszen nagyon sok kedvező hatása van magas vitamintartalma miatt, és nagyon ízletes, finom a belőle készült összes termék.

Mivel a som nem egyszerre érik be, a fa alá lepotyogott bogyók jelzik, hogy itt a befőzés ideje.

Ez leginkább augusztus vége, szeptember, október, attól függ, hova nőtt az a bokor. A karsztos hegyvidéken, hűvösebb területeken, például a Börzsönyben inkább október közepétől érik.

Szedésnél döntsük el, mit fogunk készíteni belőle, a túl érettekből lekvárt, a keményebb, éretlenebb szemekből lehet savanyúságot, például húsos ételek mellé. De egyszerűen le is fagyaszthatjuk, télen apró kis C-vitamin-bombákhoz jutunk ilyen módon.

Szeptember közepén indultunk somszedő túránkra a Széll Kálmán térről a 22-es buszcsalád valamelyikével. A Budakeszi Vadaspark előtt egy megállóval, az Országos Korányi Intézetnél szálltunk le, majd az ott álló kőkeresztnél jobbra a kék jelzésen mentünk a vadaspark egyik parkolójáig, onnan egy tábla mögött továbbmenve egyszer csak észrevettük az első sombokrokat. Jellegzetes. hosszanti barázdált levelét könnyű megjegyezni.

A kőkereszt mögötti úton kell kezdeni a túrát a kék jelzést követve.

A Budakeszi Vadaspark perifériáján, a Szilfa-tisztás mellett továbbmentünk, majd a vadaspark kerítésén átmászva, a park túlsó oldali létráján kimászva haladtunk felfelé. A som különböző fajtái találhatók ezen a területen, nem azonos időben érnek, van, amelyik már régen leérett, de nagyon sok csak ezután fog. Talán a dér csípésére várnak, hogy aztán egyszerre lepotyogjon az összes.

Útközben egy szarvast láttunk, hollókárogást hallottunk, és a vaddisznótúrások folyamatosan emlékeztettek bennünket, itt mi csak vendégek vagyunk, igyekezzünk tovább.

Szerencsére egy vaddisznó sem volt ránk kíváncsi, így nyugodtan szedegethettük a lerázott szemeket.

Ha már megszedtük kis vödrünket, vagy belefáradtunk a sok hajolgatásba, indulhatunk haza, jöhet pirosló kincsünk feldolgozása.

Kincs, mert minden szemért meg kell küzdeni, akár a fáról, akár a földről szedjük. Mi a nagyon érett szemeket vadásztuk, így lekvárfőzésbe fogtam.

A lekvárfőzés menete: Első tennivaló a szükséges edények, kellékek előkészítése, üvegek mosogatása, kiégetése, ezt alacsony hőfokon, pár percig, gázsütőben szoktam.

  • a gyümölcs alapos mosása után kevés vízzel felfőzni, hogy szétessenek a szemek,
  • nagy lyukú fémszitán átpasszírozni szélesebb fakanállal, majd a magokat összegyűjtve egy tálban átmosni kevés vízzel,
  • megint átpasszírozni, ha szükséges, még egyszer megismételni ezt, vigyázva, hogy nagyon ne híguljon a gyümölcspép (ezt már kézzel csináltam, nem fakanállal),
  • ezután alaposan felfőzni,
  • majd cukor hozzáadásával továbbfőzni, hogy besűrűsödjön kissé,
  • üvegekbe rakás, lezárás fémtetővel vagy celofánnal,
  • dunsztolás.

A cukor mennyisége változó, lehet 10%-tól akár 30% is, ki hogy szereti.

Nem használtam tartósítószert, felbontás után hűtőben pár hétig így is eláll.

Ha éretlen, fanyar terméseket gyűjtöttünk, sós, ecetes lében is eltehetjük, vagy lehet szörpöt, befőttet, bort, esetleg pálinkát főzni belőle, mint a többi gyümölcsből.

Többféle népi módja is van a somlekvár készítésének, az egyik nagyon érdekes: főzés nélkül, kimagozás után a nyers gyümölcspéphez azonos mennyiségű cukrot adnak, ezt keverik, keverik, órákig keverik, majd üvegekbe rakják, tetejére tartósítószert, például szalicilt tesznek.

Hát ezt nem szívesen készíteném el, ugyanis már az elején kidőlnék, ha több kiló somot kellene szemenként kimagozni. Aki próbálta már, tudja, hogy annyira tapad a gyümölcshús a maghoz, hogy még felfőzés után is sziszifuszi munka átpasszírozni, főleg az éretlenebb szemeket. Csak nagyobb lyukú fémszitán lehet dörzsölve, fakanállal, akár kézzel nyomkodva. De amikor meglátjuk a sűrű gyümölcspépet a tál alján, micsoda öröm, elégtétel a sok kínlódás után a kincset érő massza!

Ezt annyira meg kell becsülni, hogy nincs az a pénz, amennyiért eladnánk.

Nincs is, így inkább ajándékba adjuk, szeretteinknek, barátainknak.

Jó szívvel, örömmel, Isten áldásával!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp