A kellemes hűvös időben szívesebben feszegetjük fizikai erőnlétünk határait, mint a nagy nyári melegben.
Mostani túra ajánlatom egy népszerű, közkedvelt úticél: a Pilis hegység, azon belül Pilisszentkereszt és környéke.
Ha a tömegközlekedést választjuk, Budapestről célszerű a Batthyány téri H5-ös Hévvel Pomázig utazni, majd folytatni a 860, 861-es Volánbusszal, Pilisszentkereszt Fő utca-Forrás utca sarkáig.
Induljunk el a Forrás utcán felfelé, egy darabig a Dera- patak mentén, elhagyva az utolsó házat, rétet, majd elhaladva egy lovasmajor mellett, jelzetlen, de kitaposott úton balra fel a hegyre.
Eleinte lankás, majd egyre meredekebb az erdei út, majd egy balra kialakított lépcsős, ferde úton oldalazva célozzuk meg a Vaskapu-sziklát, ami két boltívével impozáns látvány, de meg kell küzdeni a feljutással. Valaha a föld alatt rejtőztek ezek a barlangszerű boltívek, ám a földmozgások a felszínre hozták. Régen sziklamászó iskola működött a mészkősziklákon, ami mára nem engedélyezett. Fokozottan védett az egész terület, de megmaradt emlékhelynek is egyben, a boltív felett egy márványtábla emlékeztet a fiatalon, hegyi balesetben elhunyt Zsigmondy Emilre, akiről hegycsúcs is van elnevezve az olasz Alpokban.
Mivel meredek a hegyoldal, célszerű most eldönteni, melyik utat választjuk: a vissza-, vagy a Pilis-tető irányába esőt.
A Pilis-tető a Dunántúl legmagasabb pontja, 756 méter magas, a Vaskapu sziklák 630 m. Ha a vissza utat választjuk, sétáljunk le a hegyoldalon, de mielőtt visszatérnénk a faluba, ellenkező irányban elmehetünk a Római úton a Mária-pad nevű pihenőhelyig, ahol kis menedékház, padok biztosítják a kényelmes időzést, ebédelgetést.
A térkép használata fontos, de innen már pontos útjelzések, táblák vezetnek bennünket a kitűzött útvonalra.
Ha újra Pilisszentkereszt felé vesszük az irányt, van még érdekes látnivaló a település határában is.
Kövessük a zöld sáv jelzést, így előbb a Klastrom-kút nevű forrást pillantjuk meg, majd a ciszterci apátság romjait fedő sátortetőket. Mindkettő zarándokhely, a forrásnál alakult meg 1888-ban a Magyar Turista Egyesület báró Eötvös József, Thirring Gusztáv és Téry Ödön kezdeményezésére, de a pálosok útja is erre vezet.
Itt a 13.századi ciszterci apátsági romok nagy része még feltáratlan, de a sátortetők alatti oszlop maradványok emlékeztetnek, hogy mekkora is lehetett valójában. Ezen a helyen volt eltemetve II. András király hitvese, Merániai Gertrúd, a Bánk Bánból talán mindenki ismeri a történetet, de itt helyben is olvasható a fatáblára írt ismertető szöveg.
A következő képeken a Mária-pad pihenőhely, Klastrom-kút és a ciszterci apátsági romok: nagy múltú, történelmi helyek ezek, most is imádságra buzdítják az arra járókat.
Ha jól körülnéztünk a fűvel vastagon benőtt, bozótos területen- körben, mindenütt a föld alatt feltáratlan romok- visszatérhetünk a pilisszentkereszti kiindulási helyünkre, a falu közepén a távolsági buszmegállóba.
Amennyiben – a cikk elején említett- Vaskapu-hegyről felfelé vesszük az útirányt, a Vaskapu-hegy tetején jelzetlen, de jól járható úton kijutunk a Pilis-tetőre, ahol lélegzetelállító látványban lesz részünk. Érdemes felkeresni ezt a magaslatot, ami régen katonai lezárt terület, rakétabázis volt, még láthatók a hatalmas beton hangárok, épülethelyek.
A kissé kopár tetőn áll a Boldog Özséb-kilátó, 2014-ben épült a régi geodéziai torony köré, 17 méteres magasságával csak fokozza a hihetetlen panorámát.
Elhagyva a területet, egy darabig drótkerítés mellett visz az út lefelé, a fokozott védelem olyan növényi ritkaságoknak is szól, mint pl. a Magyarföldi husáng /Ferula sadleriana Ledeb/, aminek eszmei értéke 250.000 Ft. Az itt élő állatok előszeretettel fogyasztják, pl. őzek, muflonok.
A kilátótól végig lefelé a zöld sávot követve érünk el Pilisszentkeresztre.
A szerpentin út neve Grófi út, pazar kilátást nyújt a teljes Dunazug-hegységre – a Pilisvörösvári medence, a Budai-hegység, a Pilis vonulatai, a Visegrádi-hegység, sőt, még a Gerecse is látható innen.
Sajnos itt jártamkor nem volt verőfényes napsütés, de még így is lenyűgözött a látvány, az út szépsége. Hiszen nem a hegycsúcs elérése az igazi öröm, hanem maga az út, minden részletével, fáradtságával.
Túráink tervezéséhez használhatunk különböző applikációkat, ilyen a Locus Map, vagy az Openstreeetmap. Ezek az alkalmazások nem igénylik a folyamatos internetkapcsolatot, a GPS hálózathoz csatlakozva segítenek navigálni.