Csak semmi pánik!

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
Sorozatunkban koronavírus-túlélők őszinte beszámolóiból válogatunk.
Isten gyermekeként küldetésemnek tekintem, hogy továbbadjam saját megtapasztalásaimat és mások tanúbizonyságait is Isten mellett ezen a földi életnek nevezett nehéz úton.
​A koronavírus-járvány különösen feltárja sebezhetőségünket mind testileg, mind lelkileg, és ebben az időszakban még inkább szomjazzuk a reményt és a bátorítást, mint a betegek a szabad lélegzetvételt.
​Remélem, hogy a koronavírus-túlélőktől összegyűjtött őszinte beszámolók segítenek meglátni a szerető Istent minden élethelyzetünkben, még akkor is, ha fizikailag kevés a remény, és mindenkit körülvesz a félelem.
Szólláthné dr. Sebestyén Zita (LÉLEGEZZ! Covidon innen és túl blog)

Csak semmi pánik!

Nem véletlenül adtam bizonyságtételem mottójaként egy Bujtor-film címét, és nemcsak azért, mert kedvelt „Csöpi”-sorozatom egyike, hanem ez a mondat méltán tükrözi az én COVID-történetemet is.

Tudni kell rólam, hogy mindig szeretek felkészülni egy adott életeseményre, mindig előre megtervezek mindent, és igyekszem úgy élni az életemet, hogy pontosan tudjam, mi vár rám, milyen következményei lesznek a tetteimnek. Természetesen soha nem tudom, pontosan mi is vár rám, csak elképzelem! Néha félek az ismeretlentől, és sokat aggodalmaskodom, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy „én” azt előre elgondoltam.

Azért megsúgom, hogy munkámból kifolyólag (revizor vagyok egy banknál) az ellenkező életmódot élem, nagyon rugalmasnak kell lennem, hisz ott bármikor bármi megtörténhet velem. Például nem tudok előre felkészülni egy autópályás balesetből adódó két óra dugóban állásra, vagy amikor azt gondolom, hogy időben haza tudok utazni Pécsről, aztán a munka mindent felülír.

Talán ez a két véglet, ami bennem lakozik, segített könnyen megélnem a betegséget. És mindezek előtt Isten kegyelme, hogy ilyennek alkotott, amilyen vagyok, és formál a mai napig.

Az én koronavírus-betegségem igazán kalandosra sikeredett, és így visszagondolva már tudom, hogy Isten már akkor óvott és védett. Miután leestem a lábamról, és az ágyból se tudtam felkelni, a tünetek alapján a háziorvosom nem diagnosztizálta elsőre a koronavírust. „Akár sima influenza is lehet” – mondta. És akár az is lehetett volna! Ebben a hitben vészeltem át kemény egy hetet.

Minden jelentéktelennek tűnő dolog Isten jelenlétét, áldását tükrözi az életünkben.

Nekem ez a „tudatlanság” volt az áldás az életemben. Az ötödik nap után, mint amikor elvágnak egy cérnaszálat, úgy vágták el az én fájdalmaimat, szenvedéseimet is. Azonban csak ezután érkezett a mindent lesújtó tünet: elvesztettem az ízérzékelésem és a szaglásom. Itt már semmi kétség nem volt (persze volt bennem!): ez bizony koronavírus. Pár nap után sikerült egy hivatalos tesztállomásra is eljutni, ahol már papírom volt arról, hogy pozitív vagyok.

Érdekes érzések kavarogtak bennem már a tesztre vezető úton és hazafelé is. Bíztam benne, hogy nem kaptam el a vírust, ugyanakkor azt gondoltam: „Lehet, jobb lenne átesni rajta?!” Azonban nyugodtan vágtam bele ebbe az „utazásba”, mert tudtam, hogy Jó Atyánk gondot visel rólam, és úgyis úgy lesz minden, ahogy ő elrendelte. Emlékszem, ahogy anyukámat hívtam telefonon mosolyogva és teljes higgadtsággal a tesztelés után: „Anya, pozitív vagyok!” Ő csak azt hallotta ki a hangomból, hogy boldog vagyok, és örömmel reagált: „Ez jó, kislányom…” Aztán egy másodperc után esett le neki, hogy engem sem kímélt a vírus. Szegény azonnal elkezdett aggódni, de nyugtattam őt, hogy jó kezekben vagyok, Isten kezében. A nehezén akkor már túl voltam, csak a teljes felépülés várt rám és vár még a mai napig is.

Mi volt ebben az időszakban a tanulság számomra?

Isten mindent úgy alakít az életemben, hogy az számomra a legjobb legyen.

Ő pontosan tudta, mennyire tartottam, rettegtem a vírustól, és ő úgy alakította, hogy a legnehezebb percekben, órákban ne tudjam a pontos diagnózist, és ne a legrosszabb lebegjen a szemeim előtt, hanem teljes nyugalomban a gyógyulásra összpontosítsak. Olyan jó volt megtapasztalni, hogy egy másodpercig sem féltem, csak arra koncentráltam, hogy küzdjek. Isten ott volt velem, és fogta a kezemet.

Nagyon sok segítséget és gyógyító eszközt kaptam rajta keresztül. Hálás vagyok a férjemnek, aki ápolt, a szomszédokért, akik a karantén alatt elláttak mindennel, amit kértünk, és lesték minden gondolatunkat. Köszönettel gondolok vissza a főnökeimre, kollégáimra, akik aggódtak és sokszor érdeklődtek az állapotom felől. És nem utolsósorban a családomért, a gyülekezetért, akik imádkoztak értem, értünk.

Nem tudom, mi vár rám ezután, lesz-e szövődménye a koronavírusnak. Viszont egyet bizton állíthatok, igaz, a COVID-tesztem 2021. 03. 09-én hivatalosan is pozitív lett, de ezáltal az életem is pozitív irányban változott. Most már bátran elmondhatom, nem a félelmek irányítanak! Még van mit tanulnom és fejlődnöm, de a legjobb Tanítómester nevel engem!

Észre kell vennünk a minket körülvevő csodákat, és ez csak úgy lehetséges, ha minden reggel eszünkbe jut az ige, amikor Isten néven szólít minket. Amikor beszélgetni szeretne majd velünk, legyünk készek meghallani a szavát. Én meghallottam: „Csak semmi pánik!”

„ Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Timóteus 1,7)

 

Cseriné Puskás Henrietta
Rákoscsabai Baptista Gyülekezet

 

További bizonyságtételek olvashatók a blogon: https://zelmondo.wixsite.com/lelegezz.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp