Az élet íze

Elolvasási idő: 8 perc
Elolvasási idő: 8 perc
Az utóbbi évtizedekben feszít minket az a kérdés, hogy az emberiség jelenlegi életvitele mennyire tartható, mennyire természetes, mennyire egészséges, mennyire üdvös. Hova vezet a világ jelenlegi működése?

Hétköznapi emberként néha nem tudjuk, mit is kéne változtatnunk, vagy tudjuk ugyan, mit, de nem tudjuk, hogyan. Esetleg tudjuk, hogy hogyan, de nem tudjuk, van-e értelme egy szál magunkban akármit is tenni… vagy egyszerűen csak nem vagyunk képesek változtatni, pedig érezzük, hogy valami nincs jól…

A koronavírus miatt előállt vészhelyzet a fenyegetettség okozta stressz mellett újszerű tapasztalatokat is jelentett számunkra. Néha lelassított, elgondolkodtatott.

Írásomban életünket az új helyzetben megélt, újszerű tapasztalatok tükrében vizsgálva néhány olyan – az egyéni életet tekintve alapvető – szempontot szeretnék kiemelni, melyek fontosak lehetnek jobb kapcsolatok, jobb társadalom építésében is.

A bezártságban felgyorsította az idő múlását, hogy a megszokott rutintól nagyon különböző dolgokat és nagyon különböző módon kellett végeznünk, ami feltételezi, hogy a megszokottnál nagyobb figyelemmel, elmélyültséggel tettük a dolgunkat. Így mi magunk lelassultunk, az idő pedig szubjektíve felgyorsult. Figyelmünk a jövő terveiről a jelenre fókuszálódott. Ebben közrejátszott az is, hogy a jövő bizonytalannak, sőt fenyegetőnek tűnt.

Bár bizonyos értelemben ijesztő a jövőtlenség, előnyös oldalai is lehetnek.

Mennyire más, amikor nem kell a naptárunkat nézve versenyt futnunk az idővel, nem a jövőbeli terveink megvalósulási állomásaként értékeljük a jelent, hanem teljes lényünkkel benne vagyunk egy pillanatban! Nem kiégetten próbálunk önmegvalósítani, hanem megvalósulunk minden mozdulatban. A pillanat mélységében sok megélhető érzés, benyomás, gondolat, asszociáció van. A pillanatban megélhetjük önmagunkat…  Önmagunk megélése pedig a világgal való kapcsolódásunk alapja. Azért is fontos, hogy megélhessük a pillanat mélységét, mert az, a maga vertikalitásában, egyben az Istennel való kapcsolódást is jelenti.

Vajon mi kell ahhoz, hogy minden pillanat ezt jelenthesse számunkra?  Az elmúlt hónapok megtapasztalása rámutat, hogy egy feladat, szokatlan helyzet segít, hogy lehorgonyozzunk és ne hagyjuk magunkat elsodorni kétségeink és vágyaink által. Különösen, ha ez összekapcsolódik az időkényszertől, célképzetektől és teljesítménykényszertől való szabadulással.

Amikor nem tudunk benne lenni a pillanatban, akkor gyakran már a következő lépésen törjük a fejünket, kapkodunk… vagy unatkozunk…

Ilyenkor nem tudunk megvalósulni, nem tudunk kapcsolódni önmagunkhoz és Istenhez. Ugyanakkor aki képes unatkozni, már jó úton jár. Az unatkozás potenciál, lehetőség önmagunk, a pillanat, Isten megtalálására. Aki unatkozik, az keres… aki keres, talál… aki zörget, annak megnyittatik… Önmagunk, az élet értelme és Isten egy helyen vannak.

Sajnos ma nem sok fiatal unatkozik… Bár az unatkozás áldott állapot, egyre kevésbé elérhető számunkra, sőt inkább menekülünk előle. Pedig nagyon inspiráló tud lenni az unalom. Emlékszem, gyermekkoromban, betegség idején, ágyhoz kötötten nem tudtam mit kezdeni magammal, akkoriban ugyanis nem volt egész nap tv-műsor, a számítógépek sem terjedtek el mindennapi használatra. Úgy szórakoztattam magam, hogy elővettem egy verseskötetet. Olyan verseket kerestem, melyekre rezonálni tudtam, melyekről éreztem, hogy megszólítanak. Elkezdtem ezeket megtanulni, ízlelgetni az engem megragadó mondatokat, kifejezéseket. Csodás élmény volt megtapasztalni, hogy a költők a bennem is meglévő érzéseket, kétségeket szavakba öntötték, hogy közelebb visznek önmagam és a világ megismeréséhez. Ma is gyakran visszhangoznak bennem nagy költőink sorai, évről évre, más-más helyzetekben, egyre mélyülő jelentéssel… Hasonló élményt tudnak nyújtani gyülekezeti énekeink szövegei is.

Ma sok fiatalt, sőt felnőttet elnézve azt gondolom: bárcsak lenne ideje unatkozni, bárcsak keresne valamit, bárcsak találna egy verset, egy zenét, egy festményt, egy éneket, ami megszólítja… bárcsak találná meg Istent, a Bibliát ott, ahol már sokat kutatott és nem talált semmi ember által adhatót!

Idegrendszerünk működésének sajátossága, hogy a kognició, információfeldolgozás és az érzelmek agyi feldolgozásának pályái összekapcsolódnak. Ez azt jelenti, hogy az érzelmi csatornákon, például a művészetek irányából érkező ingerek igazolhatóan segítik kognitív képességeink és kreativitásunk fejlődését. Ugyanakkor sajnos az agykérget bombázó információtömeg, amivel a fiatalok az interneten életmódszerűen szörfözgetve találkoznak, az érzelmi megdolgozás lehetősége nélkül nem válik igazán részükké, csupán az unalom gyors elmúlását szolgálja.

Életmódunk hatására az ingerküszöbünk emelkedik, vagyis egyre több ingerre van szükségünk, hogy jól érezzük magunkat, az unalom csökkenjen, kiváltsa a pillanatnyi örömszerző hatást. Ugyanakkor, amikor sikerül kicsit lelassulni, olyan benyomások érhetnek, amelyek máskor az ingeráradatban fel sem tűnnek. Például egy falat kenyér ma nem sokat jelent az ételek, ízek fantasztikus kavalkádjában, melyben a jóléti társadalmakban élő szerencsés emberek részesülhetünk. Úrvacsora alkalmával – amikor egyetlen falat kenyérre koncentrálok, amikor nincs jelen az érzékszerveimet eltompító számtalan inger – gyakran rácsodálkozom, hogy milyen fantasztikus íze van egy falat kenyérnek… Ilyen íze van az életnek is, de ahhoz, hogy ezt érzékelhessük, sokkal kisebb kanállal kell habzsolni, mint ahogyan azt ma tesszük.

Fontos, hogy gyermekeink megértsék, hogy a fogyasztói társadalom működési mechanizmusai nem az emberi értékeket szolgálják.

A reklámok áradata, a manipulatív befolyásolás alig, csak éber szemlélő által észrevehető fortélyai úgy elvakíthatnak minket, olyannyira emelik az ingerküszöbünket, hogy képtelenné válhatunk saját ingeréhségünk kielégítésére. Ha nem vagyunk tisztában saját értékeinkkel, ha nincs időnk, sem motivációnk, hogy közelebb kerüljünk saját lényük mélységeihez, az élet valódi értelméhez, akkor magunkat konformista módon csak a fogyasztói társadalom többi „rabszolgája” által elért eredmények (életmód, tárgyak, márkák, reklámokban felkínált jutalmazók) tükrében vagyunk képesek értékelni.

Tehát a pillanat mélységeinek megélése, érzékenységünk, értékességünk tudata, kapcsolatunk önmagunkkal, a teremtett világgal, Istennel mind összefügg. Sőt mindez a kognitív képességeink, kreativitásunk fejlődéséhez is hozzájárul. A puszta információ, puszta tudás nagyon kevés. Az idő és motiváció nagyon fontos a megszerzett információ elmélyítéséhez, azaz megdolgozásához, érzelmi tartalommal való feltöltéséhez.

Mindennek biztosításában lehetne fontos szerepe az  iskolának, mely azonban sajnos még ma is vagy ma még inkább túl nagy hangsúlyt fektet a lexikai tudás elsajátítására, így az iskola is fokozza a fiatalok agykérgét érő információdömpinget. Sokszor eredményesebb lenne kisebb mennyiségű információ elsajátítása annak alaposabb megmunkálásával. Ezzel szemben a gyermekek amellett, hogy alig bírnak a rájuk zúduló információtömeggel, iskolás korban azt is elsajátítják, hogy másokhoz mérjék magukat, minél célorientáltabban viselkedjenek, hogy majdan minél hatékonyabban kivegyék részüket a versenyből, a profittermelésből, fogyasztásból, azaz a fogyasztói társadalom működtetéséből. Azoknak a fiataloknak a jelentős része, akik nem bírják ezt a nyomást, alternatív út hiányában a felszínes internetes, unaloműző információdömpingben, játékokban talál menedéket. És sajnos talán kisebb rész az, akinek módja van lassítani és megtalálni a valódi értékekhez vezető utat.

Ezért lenne nagyon fontos, hogy az oktatás során a személyiségfejlesztésre nagyobb hangsúlyt helyezzenek, hogy a művészeti, esztétikai, érzelmi, pszichológiai, vallási, kommunikációs nevelés ne csak kipipálandó kötelező feladatként legyen jelen, hanem fő profilként szője át a szaktárgyi ismeretek elsajátításának folyamatát is, ha kell, az átadott információmennyiség rovására.

Sajnos azonban sok gyermek, fiatal az otthoni vagy esetleges iskolai erőfeszítések ellenére sem elég nyitott a felsorolt értékek befogadására. Úgy tűnik, gyermekeink fogadókészségét magasabb társadalmi folyamatok, illetve ezek mögött álló gazdasági érdekek is befolyásolják.

Hangsúlyos a keresztény egyházak szerepe, hogy a valódi emberi természet fent említett, az információs és fogyasztói társadalom hozadékaként sorvadozó aspektusait felélesszék. Fontos, hogy megtalálják az utat, a nyelvet a ma embere, fiataljai felé, hogy a maroknyi kereső az egyházban találja meg önmagát, a békét, Istent, illetve hogy vonzani, motiválni tudja a pillanatnyilag közömbösöket, akik még nem unatkoznak, nem szenvednek hiányt, mivel az életük tele van zsúfolva látszólagos értékekkel.

Fotók: pexels.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp