• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Mozduljunk ki! – A Ság hegyen

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
Még 2020. március elején, a koronavírus-karantén bevezetése előtt jártunk Kemenesalján, az ország nyugati részén. Akkor még a zöld növényzet nem takarta el annyira a geológiai különlegességeket, mint most nyáron, de a sűrűn benőtt növényzettel is varázslatos ez a vidék.

Celldömölk szomszédságában található ez a több szempontból is figyelemre méltó, ám eredeti magasságától kissé megfosztott tanúhegy, a Ság hegy a 279 méteres magasságával. A mostani és egy múlt századbeli kép ezt jól mutatja.

De ne sajnáljuk ezt a bányászat okozta torzulást, ugyanis ennek köszönhetően látható most a vulkán keresztmetszete a kürtővel, a magmacsatornával. Ez a vulkáni tevékenység kb. ötmillió évvel ezelőtt játszódott, alakítva a Pannon-tó környékét, magaslatait.

A Ság hegyen talált több ezer régészeti lelet tanúsítja a már 3000 évvel ezelőtti betelepülés nyomait. Mindig is kihasználták az itt élő népek a hegy adottságait, természet adta lehetőségeit, mivel nemcsak hegyes, de elég sík, mocsaras volt a vidék. Már a római korban elkezdődött a hegy kőzeteinek kitermelése, de a legintenzívebben az 1910-es évektől folyt a bazaltkő bányászata. Ennek az 50 évig tartó folyamatnak köszönhetően szinte elhordták a hegy belsejét, mindenfelé meddőhányóhalmokat, hatalmas üregeket hagyva maguk után. Ez a gidres-gödrös hely így még izgalmasabb látvány, érdemes felkapaszkodni a hegy meredek lejtőin, több helyen előbukkannak a megkövesült bazaltoszlopok, rétegződések. Követhetjük a madártani és geológiai tanösvény által javasolt útvonalat is, érdemes a Sághegy Fogadó felől megközelíteni a hegyet, ahol autóparkoló és a közelben buszmegálló van.

Mielőtt azonban nekiveselkednénk a meredek hegyoldalnak, nézzünk körül előbb a hegy lábánál a Kemenes Vulkánparkban. A kiállítás nemcsak elméletben, de gyakorlatban is – interaktívan – szemlélteti a vulkáni tevékenységeket. Sőt maga az épület is emlékeztetni akar erre, ahogy a magma tör fel a mélyből, mi is úgy mentünk felfelé mindenféle elágazásokon, termeken át.

Érdekes a kitörővulkán-modell vagy a földrengés-szimulátor, nagy élmény felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Főleg az európai, mai napig is működőképes Etna tűzhányó bemutatásával érzékeltetik ezt a folyamatot.

A múzeum legfelső szintjén, az 5. emeleten ismerhetjük meg a Ság hegy igazán nagy kutatóját, báró Eötvös Lorándot, aki itt kezdte el alkalmazni az egyik legismertebb felfedezését, a torziós ingát 1891-ben.

Egy kép a 2019-ben megjelent Eötvös-albumból: torziós inga és a Ság hegyi mérés:

Megjegyezném, a 2019-es évet halálának 100. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia és az UNESCO közösen Eötvös-évnek nyilvánította. Ebből az alkalomból jelent meg egy album a munkásságáról, életéről, tisztelegve a nagy tudós előtt. Eötvös mint miniszter vagy mint az Akadémia elnöke mindennél többre becsülte a gyakorlatiasabb tudományos munkát. 1905-ben még az elnöki posztjáról is lemondva, visszavonulva a közélettől, szinte csak a tudománynak szentelte minden idejét. Két témakör foglalkoztatta igazán, az egyik a kapilláris jelenségek vizsgálata, a másik a gravitáció. A gravitációs vizsgálatai során szerkesztette meg a róla elnevezett Eötvös-ingát, amellyel a földi nehézségi erő helyi változásai mérhetők, sőt a Föld kérge alatt levő, ettől eltérő sűrűségű anyagokat is ki lehetett mutatni, például kőolajat. Mondanom se kell, micsoda hatalmas jelentőségű hír volt ez akkoriban.

Sokan nem tudják, hogy Eötvös Loránd nemcsak tudós, hanem nagyszerű fotográfus és hegymászó is volt, kora legnagyobb hegymászói közé tartozott.

Közel ötszáz magashegyi túrán vett részt, még hegycsúcs is van elnevezve róla a Dolomitokban: a 2837 méter magas Cima di Eötvös. De ha Dobogókőn járunk, biztosan szembetűnik a róla elnevezett menedékház is.

Visszatérve a Ság hegy tetejére már messziről feltűnik a 19 méter magas Trianon-kereszt, az ország legnagyobb ilyen emlékműve. 1934-ben épült közadakozásból, a nagy Magyarországot megcsonkító békeszerződés emlékére emelte a környék népe. Mint tudjuk, idén június 4-én volt a 100. évfordulója ennek a gyászos eseménynek, ami a mai napig feldolgozhatatlan trauma sokak lelkében.

De ez a hatalmas fehér kereszt a megbékélést, a Krisztushoz fordulást hirdeti minden ráfigyelő ember számára.

Egy egész napot is el lehet tölteni a környék felfedezésével, nemcsak a hegyet, hanem a környékét is bejárva. Ha már jól elfáradva egy kis pihenésre vágyunk, itt van a közelben a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő, ahonnan egyenesen rálátni a Ság hegyre. Több múzeum, étterem, pince várja az érdeklődőket, mivel a hegy a Somlói Történelmi Borvidék része is, az itt termő szőlőnek igen magas az ásványianyag-tartalma, szinte gyógyitalként tartják számon az ebből készült borokat.

Ha nem kocsival szeretnénk megtenni ezt az utat, a MÁV a Budapest Déli pályaudvarról indít vonatokat kétóránként Celldömölkre, onnan pedig a helyi járatok is útba ejtik a Ság hegyet.

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp