A hullám c. film egy német középiskola életébe enged bepillantást. Az „autokrácia” kurzus, amely választható a diákok számára, egy érdekes kísérlet egyben. Miközben erről tanulnak, aközben éppen egy nagyon is autoriter rendszer épül fel a tanár vezetésével.

Az „autokrácia” kurzust a tanár szerint meglepően sokan választják. Nem tudják a diákok, hogy mi az autokrácia, vagyis az egyén uralma a nép felett. Ez azért meglepő, mert a történelmi múlthoz hozzátartozik. Így jutnak el oda, amikor az egyik diák azt mondja, nem lehet diktatúra Németországban újra, mert „túl sokat tudunk”. De tényleg így van?

A szociálpszichológia két fontos tézise kiválóan látszik a filmben:

• A valóság megkonstruálása: minden ember valóságról alkotott nézete konstrukció, melyet mind kognitív, mind társas folyamatok alakítanak.
•  A társas befolyás mindent áthat: más emberek minden gondolatunkra, érzésünkre, viselkedésünkre hatnak, akár jelen vannak, akár nincsenek.

A film olyan diszfunkcionális családokban élő fiatalokat és egyéb okok miatt elfogadásra vágyó diákokat mutat be, akik vágynak a figyelemre, a közösséghez való tartozásra és egy értelmes célra. Egy bulin arról beszélnek, hogy „nincs, ami összetartsa a generációnkat”. A környezet megváltoztatása jelzi, hogy az egész helyzet megváltozik. A korábban csoportokban összerendezett asztalokat frontális oktatásra állítják be, hogy mindenki a tanárra figyeljen.

A terem berendezésének megváltoztatása látványos lépés. Ehhez kapcsolódik, hogy a tanárt, akit korábban a keresztnevén szólítottak, Wenger úrnak kell hívni. Ezek után néhány egyszerű fogással meggyőzi az osztályt, hogy az általa felállított szabályok szerint történjen az órán a feladatok megoldása. Felteszik a kérdést: Mi fontos még a diktatúrában?

„A fegyelem” – mondja a diák, és észre sem veszi, hogy pont ezt építi.

Ehhez kapcsolódik, hogy a látványosan másképpen gondolkodók számára nincsen hely a kurzuson. Ahogy a film egyre halad előre, megértjük, a szociális gondok is erősen hozzájárulnak a tanár által kialakítani szándékozott úthoz. A tanár tudatosan igyekszik a fegyelem és a közösség megerősítésére, ennek eszköze a menetelés és a közös ellenségkép a másik csoporttal szemben. A mondatok nagyon erősen megmutatják, hogy pont azt adja a tanár, amire vágynak: „Ha segítünk egymásnak, jobbak leszünk.”

Ennek az összetartozásnak látványos jelképe az egyforma ruha. Meglepő, hogy többen érvelnek az egyenruha mellett a csoportban. A fehér ing és a farmer egyenruhává válik. Itt kezd el működni ez a szabály: „A társas interakciókra szükség van, hogy saját magunkról mint egyénről képet alkossunk. Az énkép minősége attól függ, hogy hogyan látnak bennünket a társak.”

A film egyik kulcsmondata: „Betelt a létszám.”

A csoportidentitást az egyenruha után a közös névválasztás szilárdítja meg. Aki nem alkalmazkodik a csoporthoz, kevésbé veszik figyelembe, sőt teret veszít. A film bemutatja, hogy milyen gyorsan fel is áll az „arculata” az új szervezetnek. A logótervezés után „myspace” és weblap, majd jelvény és egyéb, az összetartozást szimbolizáló jelképek jelennek meg. A csoport tagjai összetartanak és megvédik egymást. Ezzel erősítik a konformitást.

A szociálpszichológia segít megérteni, hogy a „normatív konformitás” a csoport létszámával nő. „A hullám” névvel való azonosulás erős csoportidentitást eredményez. Érvényesül a normatív társas befolyás: szeretnék, ha a csoport tagjai elfogadnák őket és szeretnék. Ezt erősíti, hogy mások a „személyes konformitás” (amikor az emberek valóban meg vannak győződve arról, hogy a csoportnak igaza van, s önként magukénak ismerik el a csoport normáit) elve alapján döntenek, és ezzel még nagyobb hatást gyakorolnak a többiekre.

A csoportfejlődés szakaszai

Nagyon jól figyelemmel kísérhetőek a csoportfejlődés különbözői fázisai.

1. Alakulás (forming): egymás és a csoport előtt álló feladat megismerése. Ez a film elején jól látható, ahogy a tanár egyre jobban bevezeti és érthetővé teszi a diákok számára a feladatot. Tulajdonképpen a kurzus meghirdetése jelenti a kezdő lépést.
2. Viharzás (storming): az egyéni különbségek és a konfliktusok felszínre kerülnek, a státuszért, szerepekért folyó versengés erősebb, negatív viselkedési minták megjelenése azokkal szemben, akik nincsenek benne a csoportban. Az „anarchista” kurzusra beiratkozottak jelentik az ellenséget. Megindul a versengés csoporton belül is.
3. Normázás (norming): közös csoportnormák, attitűdök, szerepmeghatározások kialakítása (speciális szerepek: vezető, tréfacsináló, programfelelős). Ez a filmben nagyon jól látszik. A vezető „jobb keze”, a rendező, a testőr és a vezetők nagyon jól elkülöníthetők. A filmben ez a szakasz, amikor a város különböző pontjaira felrakják a hullám jelét, nemcsak a közös normát tükrözi, hanem egy közös attitűdöt, közös élményt.
4. Működés (performing): személyes kapcsolatok és feladatmegosztások kialakulnak. Látványos része a filmnek, amikor az uszodában fehér ingben megjelennek „a hullám” tagjai, hogy szurkoljanak a vízilabdacsapatnak.
5. Felbomlás – nem szoktunk erről gyakran beszélni, de a csoportok életében gyakran eljön a szétválás időszaka. A filmben ez súlyos sérülésekkel jár együtt. Félelmetes, ahogy a csoport identitásképző szerepe felbomlani látszik, némelyek arcán olyan kétségbeesés áll elő, amelyik teljes tanácstalanságot jelez.

Csoportkohézió

A kohézió a csoporton belüli interakciós folyamatokat is befolyásolja. Az összetartó csoportok kevésbé tűrik a deviáns viselkedést, erősebb a nyomás a konformitás irányába. A film világosan megmutatja, hogy a tinédzserek között ez mennyire fájdalmas tud lenni. „Fehér ing nélkül nem vagyok senki.”

Minél erősebben azonosul valaki egy csoporttal, annál valószínűbb, hogy egyéni viselkedését a csoportfolyamatok képesek megváltoztatni. „A kézjel”, ami egy hullám, szintén erősen kifejezi a csoportkohéziót, nem pusztán a jelkép, hanem ahogyan a sokszori ismétlés miatt mennyire egyszerre történik.

Tanulságos, hogy a csoportok ha versengenek egymással, akkor a különbséget mennyire felnagyítva észlelik. Jól látható a filmben, hogy az emberek hajlanak arra, hogy a saját csoportjukat túlértékeljék, a másik csoportot leértékeljék. Ha ehhez még egy felsőbbrendűségi érzés is társul, akkor ez a csoporttagság az identitás pozitív érzését adhatja.

Azt, hogy mennyire fontos az összetartás érzése, az alábbi párbeszéd jól megmutatja:

„– A hullám jelent valamit.
– De mit?
– Közösséget.”

A tanárnak tetszik a helyzet. Vannak kétségkívül pozitív motívumok ebben a fajta „közösségben”. A film egy szakaszában azonban a tanárt is magával ragadja mindaz, amit történik. Ennek okát is megértjük: a „másodrangú tanár” öndefiníciója egy heves vitában hangzik el. Megjelenik az elégtétel lehetősége: „Jobban tisztelnek, mint…” Látszik, hogy élvezi, hogy felnéznek rá. A végén ő maga úgy tesz, mintha: „Az igazi nagy veszély a terror.” „Együtt mindent megtehetünk!” Úgy tűnik, hogy a tanár hergeli a diákjait, aztán egyszer csak megmutatja, hogy az alapkérdés:

Lehet-e újra diktatúra?

Nagyon szomorú választ kell adni. Nemcsak lehet, hanem lett. Ők maguk hozták létre a diktatúrát! Még egy végső kísérlet történik arra, hogy a terror eszközével összetartsák a „hullámot”, de ez már nem sikerül. A diktatúra megbukik, és ahogy szokott lenni, nem marad más utána, mint a veszteség, romok, tönkrement életek és halottak.

Megdöbbentően jól mutatja be a film, hogy az „autokrácia” nem egy letűnt kor maradványa, hanem valós fenyegetés ma is.

The post Lehet-e nálunk újra diktatúra? appeared first on IgeIdők Magazin.