

Egyedüli segítség
„Magamra tettem esküt, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajlik meg minden térd, rám esküszik minden nyelv, és ezt mondják rólam: Csak az Úrnál van igazság és erő!
„Magamra tettem esküt, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajlik meg minden térd, rám esküszik minden nyelv, és ezt mondják rólam: Csak az Úrnál van igazság és erő!
„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe.” (2Korinthus 4,7–8)
Feltűnt-e már, hogy a nyugdíjról mennyivel inkább a fiatalok álmodoznak, mint azok, akik korban közvetlenül előtte állnak? Mi lehet ennek az oka?
A tudomány és a technológia segítségével rengeteg megváltoztathatatlannak tűnő körülményt mégis megváltoztattunk. Halálosnak hitt betegségeket győztünk le. Vízben és levegőben közlekedünk. Ennivalót vagyunk képesek előállítani termés nélkül.
Az elmúlt években csak a hírekből hallottam a menekültek helyzetéről. 2020 őszén azonban személyesen is megismerkedtem egy iráni édesapával és a kisfiával. Abouzar és Ármin Soltani története nem mindennapi.
„Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézsaiás 46,4)
Az 1950-es évek nehéz évek voltak nemcsak anyagi, de lelki értelemben is. ’54 őszén voltam tizennégy és fél éves, amikor Pesterzsébeten az őszi evangelizáción Cserepka János lelkipásztorunk által az Úr erőteljesen megszólított, hogy kövessem őt.
Mi az élet és mi a halál? Miért nincs bennünk békesség a halállal kapcsolatban? Hogyan lehetnénk tele örömmel és békességgel? Katona Béla lelkipásztor Kitekintés című sorozatában életről, halálról beszélget dr. Almási Mihály lelkipásztorral, professor emeritusszal.
Hisszük-e, hogy Istennek jó terve van az életünkre nézve? Hogy látjuk mindezt a nehézségek között?
Békeidőben, a pandémia előtti időkben így az ünnepek előtt naponta százak mennek el mellettünk az utcán, a bevásárlóközpontban, a repülőtereken…