A karácsonyfa mellett a lakásban az ünnepi asztal kap nagy szerepet. Egy élelmiszerboltban dolgozó ismerősöm mondta, hogy az ünnepek előtt az emberek a többszörösét vásárolják, mint más időszakban.

Elképesztő, mennyi mindent meg tudnak enni az emberek néhány nap alatt!

Szenteste napján aztán folytatódik tovább a rohanás. Karácsonyfa-díszítés, sütés-főzés, ünneplőbe öltözés, s mire lemegy a nap, már mindenki fáradt. Az ajándékosztásra azért mindenki összeszedi magát. Ilyenkor megpróbálunk egymásra figyelni, zsörtölődéseinket, indulatos megjegyzéseinket pedig a hétköznapokra hagyni. A hifiből vagy a régi lemezjátszóból felhangzik a „Mennyből az angyal”, majd elkezdjük bontogatni a gondosan becsomagolt dobozokat. Kényszeredett mosoly jelenik meg arcunkon, mikor az ötödik tusfürdőt csomagoljuk ki, a pulóver, amit kaptunk, persze két számmal nagyobb, de a család megnyugtat, hogy a boltban megígérték, hogy az ünnepek után becserélik, ha nem lenne jó a méret.

Másnap és harmadnap a vendégek özöne árasztja el a családokat. Pörög tovább a 24-én este megkezdett evés-ivás. Közben a televízió, az ünnep miatt, jól összeválogatott műsorokkal próbálja maga elé láncolni a család minden tagját. Hollywoodi szuperfilmek minden csatornán, és persze egyiket sem érdemes kihagyni.

A három nap gyorsan eltelik, majd minden megy tovább, de tudjuk, jövőre ismét eljön a karácsony.

Sajnos a legtöbb magyar család így éli meg az ünnepeket, s nálunk is ilyenek voltak a karácsonyok gyermekkoromban. Persze ez még mindig jobb, mint ott, ahol még karácsony este is tovább folyik a harc, nem is beszélve a hajléktalanokról és a magányosokról. Sok emberrel beszélgettem, akik azt mondták, alig várják, hogy vége legyen már az ünnepnek, mert ilyenkor érzik leginkább, mennyire elviselhetetlen számukra az élet. Szociológusok tudják bizonyítani, hogy ebben az időszakban az öngyilkosságok száma a többszörösére emelkedik.

„Valami nincs sehol” – írta Váci Mihály egyik versében. „Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel, / – az életedből hiányzik valami. / Hiába vágysz az emberi teljességre, / – mert az emberből hiányzik valami.” Ha tovább fűzzük a költő gondolatát, akkor azt mondhatjuk, a karácsonyból hiányzik valaki, vagy még inkább Valaki. Az a Valaki, aki a világ teremtője, fenntartója, aki kétezer éve az első karácsonykor eljött a világra. Akinek testet öltését évezredeken keresztül várták, s mikor végre eljött az idők teljessége, egy júdeai kisvárosban született meg. Akkor teljesedett be a nyolcszáz éves prófécia:

„Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség fejedelme!” (Ézsaiás 9,5)

Nem egy egyszerű gyermeket jöttek imádni a napkeleti bölcsek, s nem egy világi uralkodó megjelenését köszöntötték így az angyalok és a pásztorok – „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lukács 2,14) –, hanem az Isten Fiát, „aki megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett” (Filippi 2,7). József és Mária a Jézus nevet adták neki az Úr angyalának utasítása szerint, mert „ő szabadítja meg népét a bűneiből” (Máté 1,21).

Karácsonykor az ő születésnapjára emlékezünk, és a legtöbb családban azért nem teljes az ünnep, mert nincs jelen az ünnepelt. Van gondosan feldíszített fenyőfa, csillagszóró, megterített asztal, sorban díszelegnek az ajándékok, de Jézus Krisztus nincs jelen az otthonokban. Akkor, kétezer éve sem fogadták be őt sehol; egy kis istállóban, állatok mellett kellett megszületnie. Manapság pedig nagyon sokan a hideg templomok falai közé száműzik a kisdedet, akit az éjféli szentmisén meg lehet látogatni. Pedig Jézus nem a templomokban, az imaházakban szeretne otthonra találni, hanem az emberi szívekben. Egy Silesius Angelus nevű középkori író mondta: „Ha Jézus százszor is megszületne Betlehemben, elvesznél, ha nem születne meg a szívedben.”

De honnan is tudná mindezt a mai ember, akinek évtizedeken keresztül „áldott karácsony” helyett „kellemes ünnepeket” kívántak a „fenyőfa ünnepén”?

Mikor a vallás a nép ópiuma volt, Jézus Krisztus pedig a régi világ csökevénye. Mikor a fa alatt nem a „Csendes éj”-t, hanem a „Kis karácsony, nagy karácsony” kezdetű éneket énekelték.

Vagy honnan tudná az az ember, aki csak a szeretet ünnepéről hall, akinek meggyőződése az, hogy ezen a napon az embert kell ünnepelni? Pedig szó sincs arról, hogy az emberi szeretetet, jóságot ünnepelnénk, hiszen éppen azért jött el Jézus a világba, hogy az emberi bűntől és gonoszságtól váltson meg bennünket. Nincs okunk magunkat magasztalni, hiszen a karácsony az ember csődjét jelenti, azt, hogy olyan távol kerültünk Urunktól, Teremtőnktől, hogy Fiát kellett elküldenie értünk. Ha a karácsony a szeretet ünnepe, akkor az isteni szeretet ünnepe, Aki „úgy szerette… a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16).

Ha ezekről a tényekről megfeledkezünk, önmagunkat csapjuk be. Karácsonyunk teljes csak úgy lehet, ha szívünkben jelen van Jézus Krisztus szeretete, s az ő jelenléte járja át családunkat.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok igazi karácsonyt minden kedves olvasónknak.

Merényi Zoltán

The post Ki törődik az ünnepelttel? appeared first on IgeIdők Magazin.

Csillogó papírok, szalagok, díszítés – mind azt sugallják, hogy ami belül van, az értékes és különleges. Természetes, hogy szeretjük a szépet, és a szívünk megdobban, ha valami ragyogóan van elénk téve.

De mi történik, ha egy ajándék nem kap csomagolópapírt?

Ha egyszerű, szinte jelentéktelen köntösben érkezik? Könnyen elsétálhatunk mellette, félretehetjük valami érdekfeszítőbb dolog miatt, megeshet, hogy észre sem vesszük, mert a szemeink a látványosra, gondolataink az izgalmasra vágynak. Pedig lehet, hogy éppen ott, a legkisebbnek, a legjelentéktelenebbnek látszó dologban rejlik a legnagyobb, legértékesebb kincs.

Isten minden képzeletet felülmúló ajándéka éppen így érkezett. Nem palotában, nem csillogó külsőségek között, hanem rongyokba takarva, egy jászolban. Semmi pompás díszlet, megkülönböztetett bánásmód, csak csendes, egyszerű körülmények. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna..” (Ézsaiás 53,2) Mégis: benne volt minden fény, minden remény, minden megváltás. „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézsaiás 53,5b)

Képzeljük el, hogy valaki a csomagolópapírt teszi a vitrinbe, és a benne lévő ajándékot félredobja! Nevetséges, nem igaz? És mégis, hányszor tesszük ezt: a külső után futunk, a tartalmat aligha értékeljük. A Betlehemben történtek arra tanítanak, hogy fókuszt váltsunk.

Ki ne érezte volna már úgy, hogy az életének bizonyos ajándékai túl kicsik vagy túl jelentéktelenek? Egy apró mosoly a buszon, egy váratlan jó szó a boltban, egy barát rövid üzenete, hogy „gondolok rád”. Nem tűnnek nagy dolgoknak – de talán éppen ezek a hétköznapi pillanatok mentenek át bennünket egy nehezebb napon. És ugyanígy ki ne tapasztalta volna, hogy a legnehezebb körülmények – egy betegség, egy csalódás, egy aktuális sikertelenség – végül felbecsülhetetlen ajándékká váltak, noha aktuálisan a tragédia mélységeibe engedtek belekóstolni? Ezek nemhogy nem színes papírban vagy masnival a tetejükön érkeztek, hanem szinte átokként sújtottak, mégis közelebb vittek bennünket Istenhez, új erőt, új irányt, sokat jelentő változást adtak életünknek. Ezek az ajándékok nem a rövid távú örömszerzés kategóriáját gyarapították, sokkal inkább hosszú távon jövedelmeztek.  

A karácsony titka pontosan ez: a látszólag jelentéktelenben, a mindennapi, szürke pillanatokban ott rejtőzik a rendkívüli.

Nem a díszlet teszi értékessé az ajándékot, hanem az, amit hordoz. Ne becsüljük le azt, ami elsőre aprónak, egyszerűnek, snassznak tűnik! Az ajándékpapír nélkül érkező Megváltóban rejlett a világ legnagyobb csodája. A menny legdrágább ajándéka rongyokba takarva jött el — és mégis, ő öltöztet minket dicsőségbe ma és mindenkor. Talán minden karácsony erről szól: hogy miközben mi a papírt simítjuk, ő a szívünket csomagolja ki és tölti be.

The post Csomagolópapír nélkül appeared first on IgeIdők Magazin.

Majd hirtelen az jutott eszembe: vajon el tudnám fogadni Isten ilyen ajándékát? Hiszen a bölcsesség lehet kegyelmi ajándék, karizma is, de elsősorban és lényegileg is ajándék Istentől. A saját felelősségünk pedig az, hogy el tudjuk-e fogadni. Tovább folytatva a sort így tettem fel a kérdést magamnak:

Képes vagyok-e elfogadni a bölcsességet, ha az keserűséggel jár együtt?

A csalódás keserűségével: csalódással magamban és a másik emberrel kapcsolatban is. A bölcs ember tele van csalódottsággal. A Prédikátor könyve éppen erről szól, hogy miképpen küzdhet meg az ember ezzel.

Ekkor tűnt fel a szemem előtt a csetényi pipacsmező. Hetek óta rengetegen állnak meg falunk határában, hogy fotózzák ezt a látványosságot. Én egy egészen más oldalról láttam a pirosló-lilás tengert. Olyan büszke lettem magamra, hogy én egy egészen más szemszöget találtam és onnan fényképezhettem le a láthatárt.

A bölcs ember más szemszögeket is észrevesz, mint a többi ember. Önnön okosságomban megnyugodva továbbsétáltam a pipacsmező felé. Ahogy közeledtem, úgy lett egyre lenyűgözőbb a látvány. Kezdett megkérdőjeleződni bennem, hogy én már megtaláltam a legszebb és legjobb szemszöget és kilátást. Elkezdtem kételkedni saját bölcsességemben. (Valójában ez sosem baj, csak ritkán történik meg ilyen gyorsan.) Majd elértem oda, ahonnan mindenki fényképezett. Szombat este legalább tízen vették körbe a mezőt. Ott, ahol sosem szokott senki megállni. A látvány mindannyiunkat elkápráztatott. Ráadásul éppen a legjobb időben értem oda.

A fényképeszek golden hour-nak, aranyórának hívják, a naplemente előtti óra adja a legszebb fényeket egy képhez és a tájhoz. Csetényben gyakran megcsodáljuk ezt. Hirtelen a saját bölcsességem és az ahhoz való ragaszkodás elveszítette a fontosságát.

Az a szépség, amit Isten alkotott, mindent felülírt.

Csak gyönyörködnöm kellett benne, és semmit sem tenni érte. Azt is újra megértettem, hogy Isten fénye nélkül a legszebb látvány, látkép és maga az ember is félelmetes és csúnya tud lenni. Isten fényével viszont csodálatos és felemelő (Lukács 1,78–79). Akkor és ott Isten megajándékozott ezzel. Arra jöttem rá, hogy nem kell mindig tartani attól, mivel jár az, amivel Isten megajándékoz. Az élet tele van keserűséggel és csalódással. Ha Isten fénye meglátszik az életünkön, akkor lehet mégis szép és értelmes a legnagyobb nehézségek közepette is. A Prédikátor is azzal küszködött, hogy mindezt őszintén és teljes szívvel ki tudja mondani és le tudja írni. Keresztényként ezt úgy fogalmazhatjuk meg: Jézus a világosság, ami mindent széppé tud tenni. Hiszed-e ezt?

Tudjuk, hogy Isten ajándékainak lehetnek árnyoldalaik.

Az élet és a szolgálat ennek a bizonyítékai. Aki az Úr szolgálatában áll, pontosan tudja ezt. Vajon mindig ezt az árnyoldalt kell keresnünk és látnunk? Engem sokat kísért ez a szemszög az életemben. Mégis azt is újra és újra tudatosítani kell magamban, hogy Isten ajándékai számomra szépek és örömteliek. Ennek tudata látszik rajtunk? Látják-e az emberek az életünkben, hogy számunkra Isten igéje és igája boldogító és könnyű (Máté 11,30)? Isten ennek kimondására és ennek a látszatára sosem kényszerít bennünket. Ezt magunknak kell kimondanunk, és a saját belső meggyőződésünkké kell válnia. Isten türelmes hozzánk. Megvárja, míg a saját bölcsességünket vagy az abba vetett hitünket feladjuk – egy nagyobb ajándékért.

A pipacsmező szépsége is eszköz lehet Isten kezében arra, hogy bölccsé és boldoggá tegyen bennünket. El tudod fogadni azt, amivel Isten akar megajándékozni téged?

Kiemelt kép: Vas Ferenc

The post A pipacsmező bölcsessége appeared first on IgeIdők Magazin.

Sombokrok az út két oldalán:

Ha  pedig csak gyom- vagy díszfaként nő a kertekben, sokan veszni hagyják a pirosló bogyókat, túl aprónak találják, és az ízük is csak akkor édes, ha jól megérett, ráadásul még egy hatalmas mag is uralja a közepét. Ennyi hátrány ellenére is érdemes foglalkozni vele, hiszen nagyon sok kedvező hatása van magas vitamintartalma miatt, és nagyon ízletes, finom a belőle készült összes termék.

Mivel a som nem egyszerre érik be, a fa alá lepotyogott bogyók jelzik, hogy itt a befőzés ideje.

Ez leginkább augusztus vége, szeptember, október, attól függ, hova nőtt az a bokor. A karsztos hegyvidéken, hűvösebb területeken, például a Börzsönyben inkább október közepétől érik.

Szedésnél döntsük el, mit fogunk készíteni belőle, a túl érettekből lekvárt, a keményebb, éretlenebb szemekből lehet savanyúságot, például húsos ételek mellé. De egyszerűen le is fagyaszthatjuk, télen apró kis C-vitamin-bombákhoz jutunk ilyen módon.

Szeptember közepén indultunk somszedő túránkra a Széll Kálmán térről a 22-es buszcsalád valamelyikével. A Budakeszi Vadaspark előtt egy megállóval, az Országos Korányi Intézetnél szálltunk le, majd az ott álló kőkeresztnél jobbra a kék jelzésen mentünk a vadaspark egyik parkolójáig, onnan egy tábla mögött továbbmenve egyszer csak észrevettük az első sombokrokat. Jellegzetes. hosszanti barázdált levelét könnyű megjegyezni.

A kőkereszt mögötti úton kell kezdeni a túrát a kék jelzést követve.

A Budakeszi Vadaspark perifériáján, a Szilfa-tisztás mellett továbbmentünk, majd a vadaspark kerítésén átmászva, a park túlsó oldali létráján kimászva haladtunk felfelé. A som különböző fajtái találhatók ezen a területen, nem azonos időben érnek, van, amelyik már régen leérett, de nagyon sok csak ezután fog. Talán a dér csípésére várnak, hogy aztán egyszerre lepotyogjon az összes.

Útközben egy szarvast láttunk, hollókárogást hallottunk, és a vaddisznótúrások folyamatosan emlékeztettek bennünket, itt mi csak vendégek vagyunk, igyekezzünk tovább.

Szerencsére egy vaddisznó sem volt ránk kíváncsi, így nyugodtan szedegethettük a lerázott szemeket.

Ha már megszedtük kis vödrünket, vagy belefáradtunk a sok hajolgatásba, indulhatunk haza, jöhet pirosló kincsünk feldolgozása.

Kincs, mert minden szemért meg kell küzdeni, akár a fáról, akár a földről szedjük. Mi a nagyon érett szemeket vadásztuk, így lekvárfőzésbe fogtam.

A lekvárfőzés menete: Első tennivaló a szükséges edények, kellékek előkészítése, üvegek mosogatása, kiégetése, ezt alacsony hőfokon, pár percig, gázsütőben szoktam.

• a gyümölcs alapos mosása után kevés vízzel felfőzni, hogy szétessenek a szemek,
• nagy lyukú fémszitán átpasszírozni szélesebb fakanállal, majd a magokat összegyűjtve egy tálban átmosni kevés vízzel,
• megint átpasszírozni, ha szükséges, még egyszer megismételni ezt, vigyázva, hogy nagyon ne híguljon a gyümölcspép (ezt már kézzel csináltam, nem fakanállal),
• ezután alaposan felfőzni,
• majd cukor hozzáadásával továbbfőzni, hogy besűrűsödjön kissé,
• üvegekbe rakás, lezárás fémtetővel vagy celofánnal,
• dunsztolás.

A cukor mennyisége változó, lehet 10%-tól akár 30% is, ki hogy szereti.

Nem használtam tartósítószert, felbontás után hűtőben pár hétig így is eláll.

Ha éretlen, fanyar terméseket gyűjtöttünk, sós, ecetes lében is eltehetjük, vagy lehet szörpöt, befőttet, bort, esetleg pálinkát főzni belőle, mint a többi gyümölcsből.

Többféle népi módja is van a somlekvár készítésének, az egyik nagyon érdekes: főzés nélkül, kimagozás után a nyers gyümölcspéphez azonos mennyiségű cukrot adnak, ezt keverik, keverik, órákig keverik, majd üvegekbe rakják, tetejére tartósítószert, például szalicilt tesznek.

Hát ezt nem szívesen készíteném el, ugyanis már az elején kidőlnék, ha több kiló somot kellene szemenként kimagozni. Aki próbálta már, tudja, hogy annyira tapad a gyümölcshús a maghoz, hogy még felfőzés után is sziszifuszi munka átpasszírozni, főleg az éretlenebb szemeket. Csak nagyobb lyukú fémszitán lehet dörzsölve, fakanállal, akár kézzel nyomkodva. De amikor meglátjuk a sűrű gyümölcspépet a tál alján, micsoda öröm, elégtétel a sok kínlódás után a kincset érő massza!

Ezt annyira meg kell becsülni, hogy nincs az a pénz, amennyiért eladnánk.

Nincs is, így inkább ajándékba adjuk, szeretteinknek, barátainknak.

Jó szívvel, örömmel, Isten áldásával!

The post Somszedő túra a Budai-hegyekben appeared first on IgeIdők Magazin.

Szeretnénk a hamarosan elkészült teljes naptárat megosztani egyházunk testvériségével is. Az üzenetek erősítsék hitünket, reménységünket! Áldott ünnepeket kívánunk!

Gyulai Baptista Gyülekezet

Itt a kalendárium linkje:

https://calendar.myadvent.net/?id=8700f6599181ab25bc97db986072af81

The post Adventi ajándék appeared first on IgeIdők Magazin.

Hol díszíti az angyalka a karácsonyfát?

Ha már földíszítve hozza, a gyors repülés közben hogy nem hullanak le a díszek? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztattak bennünket azon a karácsonyon kisöcsémmel.

Apró emberkék voltunk, és égetően fontosnak tartottuk e kérdések megoldását, mert tudtuk, nekünk nem akármilyen karácsonyunk lesz, hozzánk az angyalka babát is fog hozni. Élő babát. Igazi élő babát, kistestvérkét.

Mivel a karácsonyi díszek a fenyőfán vannak, természetesnek vettük, hogy az eljövendő kisbaba, a legkedvesebb karácsonyi ajándék is a karácsonyfán lesz. Éppen ez volt különös izgalmunk legfőbb oka, mert vajon mi lesz szegény kicsivel, ha az angyalkának nagyon kell sietnie, és rosszul köti meg a pólyamadzagot, ha leesik, megfullad…?

Valamiért át kellett menni a szomszédba. Mi, a „nagy” fiúk merészen vállalkoztunk erre. Hősiességünket gazdagon jutalmazta az az este. Mire visszajöttünk, a jó meleg szobában ott volt a csillogó karácsonyfa, és mellette – ha nem is pólyamadzagon fölfüggesztve – a legnagyobb ajándék, a gyermek. Nekünk azon a karácsonyestén ő volt a legtöbb örömet szerző, legkedvesebb meglepetés.

Az angyalka jól oldotta meg feladatát.

Ifj. Almási Mihály

*Ez a kis írás a Békehírnök 1966. december 15-i karácsonyi számában jelent meg és egy pontosan 70 évvel ezelőtti történetet elevenít föl. Én akkor ötéves voltam.

The post Karácsonyi meglepetés appeared first on IgeIdők Magazin.